Selena Gomez, Miley Cyrus, Demi Lovato és még több sztár adatai, hírek

Selena Gomez, Miley Cyrus, Demi Lovato de még több sztár adatai és csillogós képek és minden amit a sztárokról tudni kell meg együttesek és még csómó minden

Nguyen Thanh Hien (Budapest, 1994. március 6.) vietnami származású magyar énekesnő, a Megasztár negyedik szériájának 6. helyezettje.

Élete 

Nguyen Thanh Hien már kisgyermek korában is nagy érdeklődést mutatott a zene iránt. 20002006 között a soproni Lackner Kristóf Általános Iskolában tanult ahol a hagyományos tantárgyak mellett hegedű-, zongora- és énekórákon is részt vett. 20062009 között a soproni Széchenyi István Gimnázium tanulója volt, de a zenei karrierjére tekintve családjával Budapestre költöztek, ahol az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában folytatja középiskolai tanulmányait.

Zenei karrier 

2008-ban jelentkezett a TV2 zenei tehetségkutató műsorába, a Megasztárba. Az előválogatókon minden alkalommal meggyőzte a szakmai zsűrit produkcióival így bejutott a 15-ös döntőbe, ahol már élőben énekelhetett a televízióban. Ezt követően több alkalommal továbbjutott a tematikus döntőkön, de végül az 5. döntőben kiesett és így a 6. helyen végzett.

A Megasztár döntőiben előadott produkciói:

A Megasztár után 

A tehetségkutató után Hien leszerződött a Tom-Tom Recordshoz.

2009. július 22-én jelent meg Hien első videoklipje, melyet a Túl szép című dalához forgattak. A videoklip egy greenbox technikával készült image-klip, ami azt jelenti, hogy a klipnek nincs története, csak a látványra és a dalra koncentrálnak benne. A szám sikeres lett Magyarországon, az első számú magyar zenecsatorna, a VIVA TV slágerlistáján, a VIVA Charton elérte a 3. helyet és több híres videómegosztó portálon milliós nézettséget ért el.

2009. november 10-én megjelent az első albuma Játék az egész címmel. Az albumon 12 dal, a Valami történt című dal zongoraverziója és a Túl szép című dal remix-verziója található, amelyek többségében, R&B, Pop és Dance stílusú dalok hallhatok. Az albumon egy duett is hallható, a Tudom jól című dal, amelyet Hien SP-vel énekel. Az album 2010. március 3-án felkerült a MAHASZ albumeladási listájának 23. helyére.

2010. március 11-én jelent meg Hien második videoklipje, amely az album címadó dalához, a Játék az egészhez készült. A klipben egy történet játszódik le. A klipben Hien egy bérgyilkosnőt alakít, aki teljesít egy megbízást, de a klip végére kiderül, hogy az egész csak egy videojáték volt.

2010. június 17-én tizedik alkalommal rendezték meg a minden eddiginél látványosabb VIVA Comet gálát,ahol Hien is fellépett. A legjobb videoklip kategóriában szakmai zsűri döntött, Bajkov Valentin és Nánási Pál alkotása, az Túl szép nyerte a VIVA díját ebben az évben.

Diszkográfia 

Albumok 

Év Album Legmagasabb
helyezés
Minősítés
MAHASZ Top 40
2009 Játék az egész 23  

Videoklipek

Slágerlistás Dalok [szerkesztés]

Év Dal Legmagasabb helyezés Album
VIVA Chart MAHASZ Editors' Choice MAHASZ Rádiós Top 40 MAHASZ Dance Top 40 MAHASZ Single (track) Top 10 EURO 200
2009 Túl szép 3           Játék az egész
2010 Játék az egész 1          
    Összesítés  
1. helyezett számok 1            
Top 10-be bekerült 2            
Top 40-be bekerült 2            

Elismerések és díjak

  • 2010 - BRAVO OTTO - Az év magyar női előadója (jelölt)
  • 2010 - BRAVO OTTO - Az év magyar videoklipje (Túl szép) (jelölt)
  • 2010 - VIVA Comet – Legjobb női előadó (jelölt)
  • 2010 - VIVA Comet - Legjobb klip (Túl szép)

Televíziós szereplések 

Források 


Hien
Életrajzi adatok
Teljes név Nguyen Thanh Hien
Becenév Hyenn
Született 1994. március 6. (16 éves)
Származás Budapest, Magyarország
Pályafutás
Műfajok R&B, Pop
Aktív évek 2008
Hang mezzoszoprán

Kiadók



  Hien  
 
fotók >
linkek >

Előadó bemutatása


Hien



Nguyen Thanh Hien Budapesten született 1994. március 6-án vietnámi szülők harmadik gyermekeként. Hétéves koráig élt a fővárosban, majd családjával Sopronba költözött, ahol az általános iskola mellett 6 évig szorgalmasan zongorázott és 7 éven keresztül hegedült. Nagyon nagy példaképe volt Vanessa Mae, hegedűművésznő ezért a hegedű sokkal fontosabbá vált számára a zongoránál. Számtalan koncerten hegedűszólóval is fellépett, ahol a soproni szimfonikus zenekar kísérte.

Az éneklés a születésétől fogva az élete része. Szinte bárhol és bármilyen hangulatban képes dalra fakadni. A tévés tehetségkutató óta nagyon komolyan veszi a hangképzést és az énektanulást. A Megasztárban ismerte meg Csík Sanyi énekest, énektanárt (4U zenekar) akinél jelenleg is tanul. 2009-ben családjával visszaköltöztek Budapestre. Mindig is fontos dolognak tartotta a tanulást és az énekesnői, előadói pálya mellett az Elte gimnáziumában készül fel az egyetemi tanulmányokra.

Az éneklés és tanulás mellet rengeteg energiája van a mozgásra és a táncra, hip-hop táncegyesületbe járt évekig. Szabadidejét egyik legkedvesebb hobbijával tölti, a fotózással.


 
CD-k

 
   

Tom-Tom Records




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 1
Havi: 12
Össz.: 56 690

Látogatottság növelés
Oldal: Hien
Selena Gomez, Miley Cyrus, Demi Lovato és még több sztár adatai, hírek - © 2008 - 2025 - regoldal.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »